Megveregetm a vállam kicsit, rászolgáltam, úgy érzem.
Egész nap ramatyul voltam, valszeg felfáztam, sajgott az alfelem, rossz volt a közérzetem, és a fájdalom miatt a kedvem sem volt rózsás (konkrétan nagy önuralom kellett hozzá, hogy bárkit is elviseljek magam körül). Szerencsére mind a kislányom, mind a férjem megkönyörültek rajtam, és a kislányom szokásától eltérően hajlandó volt aludni délután (igen, az óvodában alszik, itthon viszont nem hajlandó, még akkor sem, ha mi történetesen lefekszünk ebéd után...), méghozzá két és fél órát (!), majd miután felébredt, a férjem elvitte játszóterezni a borzalmas időjárás ellenére. Így volt egy szabad órám. Elsőre beugrott, hogy csokis keksszel felfegyverkezve leomlok a kanapéra a TV elé. Mert beteg vagyok, mert vasárnap van, mert egész délelőtt güriztem... Aztán győzött a jobbik eszem. Másodszorra beugrott, hogy össszeszedem a szelektív hulladékot, és rendet teszek a lépcső alatti sufniban, aztán ezt is elvetettem, mert beugrott az, ami igazán kellett már a testemnek és a lelkemnek: gyorsan átöltöztem, és felpattantam a futógépre, csak még előtte benyomtam egy Depeche Mode CD-t a magnóba... 31 perc alatt lefutottam-kocogtam az 5 kilométert.
Sajnos az elmúlt 2 hétben egyáltalán nem futottam (mentségem nincsen, a lustaságon kívül...) úgyhogy itt az ideje újrakezdeni a hetente 3-4x futok projektet, méghozzá úgy, hogy minden héten 100 m-t hosszabbítok a távon. És nagyon ideje lenne már a cukorfogyasztásomat drasztikusan csökkenteni, mert tartok tőle, hogy az állandó fáradtságom és az egészségügyi bajaim mögött ez áll. (Ma 2 mignonnal, 1 kis csokival, 6 db csokis keksszel lőttem be magam...) Szerencsére estére úgy elszégyelltem magam, hogy csak egy Turbó Diéta shaket ittam vacsorára.
