Tegnap végre megvalósítottam azt, amirt már évek óta tervezgetek. Tudniillik, hogy elmegyünk a Margitszigetre, és amíg a kislányom a mini-vadaskertben pónilovazik, meg nézelődik az édesapja társaságában, én addig futok egy kört...
Tegnap délután aztán így is lett! Futócuccban mentem, a férjem vitte a hátizsákot a váltóruhámmal, vízzel. Ők bementek a vadaskertbe, én meg nekiiramodtam.
Nagyon régen, még a kislányom születése előtt futottam párszor a Margitszigeten. Azóta rengeteg dolog megváltozott az életemben - például már nem Pesten lakom, anyuka lettem, és hát, valljuk be, jóval öregebb is... Furcsa volt ismét nekilendülni a rekortánon, közben gyönyörködni a Dunában és a Duna-parti házak látványában. Mintha huszonéves lettem volna megint... :)
Kissé kényelmetlen volt, hogy nem tudtam hol tartok, nem igazán tudtam távban betájolni, hogy a kis vadasparktól számítva hány kilométernél is vagyok, és a szokásos, kisebb körök helyett itt egy nagy kört futottam, ugye. De ismerem a tempómat, így úgy számítottam, hogy 33-34 perc körül lesz az időm.
Jól meglepődtem, amikor ismét elértem a vadaskert bejáratát, és lenyomtam a stoppert: 29'20"! Azt a rohadt...! :) Hát én még életemben nem futottam le ilyen gyorsan a Margitsziget-kört! Még fiatalon, egészséges gerinccel sem. Már az is csoda volt, ha egyben, belesétálás nélkül le tudtam nyomni, és ilyenkor úgy 35 perc volt az időm. Elképzelni sem merem, mi lenne, ha történetesen nem hiányozna egyik porckorongom, és nem lenne csípőkopásom... Szerintem simán két kört lefutnék egy óra alatt.
Futás után a vadaskert eléggé kiábrándító mosdójában (de legalább van...) megmosakodtam kicsit, átöltöztem, megfésülködtem, és kint a padon lecseréltem a futócipőmet szandálra. Onnantól kezdve már csak a Margitszigeten a családjával bóklászó anyuka voltam ismét. :)
