Igazából tegnap akartam futni, kora délután, kinn, friss levegőn, a szabadban, a fényben. De amikor ebédeltem, kaptam egy telefonhívást a kislányom iskolájából, hogy menjek, ha lehet, mert nincs jól a gyerek. Úgyhogy loholás a gyerekért, aztán a patikába, aztán haza, betegápolás, stb. A futás pedig sztornó, mert a gyereket nem hagyhatom egyedül. :(
Na de akkor majd ma futok, eszeltem ki még reggel. Azért előtte vagy 15 percig győzködtem magam. Sajnos kinn nyúlt valami az égből, úgyhogy a kinti futás helyett a futógépemre szavaztam. Petőfi rádió, fülhallgató, 500 m gyaloglás után lódoljunk neki 10 km/h-val.
900 méternél már nagyon meg akartam halni. :) 1800 méternél pedig biztos voltam benne, hogy a mai, na az nem egy futós nap. Tudtam, testben képes lennék lefutni a 6 km-t, hiszen számtalanszor megtettem már, de éreztem, hogy fejben nem vagyok ma elég erős ehhez. Na jó, jussunk el legalább az eredetileg kitűzött táv feléig, a 3. km-ig, aztán lefújom.
Na, megvan a 3 km 18 perc alatt, akkor fussunk már legalább 20 percet, elvileg 20 perc után kezd el égni a zsír. Abból meg van rajtam bőven, nna. A rádióban túl sok a duma, idegesít, ledobom a fülhallgatót.
Megvan a 20 perc, majdnem 3400 méternél járok. Mi lenne, ha nem állítanám még le a gépet, csak csökkenteném 9,7 km/h-ra a sebességet, és kocogok még, amíg bírom? (Ha Besenyő Pista bácsi lettem volna, megkérdeztem volna magamtól: noooormális???)
Kocogok, legyen meg a fél óra akkor már. De hát az majdnem 5 km, nehogy má' most álljak meg! 5K az egy egész szép kis edzés, nem?
A p..csába, akkor már nem mindegy, hogy 5 km vagy 6 km?! Felgyorsítok 9,8 km/h-ra, és lekocogom az utolsó kilométert is. :)
Utána még 500 m gyaloglás levezetésnek, továbbá öröm és bódottág. :)
