Mobiltelefon-szolgáltatót váltottam nemrégiben. Megrendeltem on-line az új tariacsomagot augusztus 19-én, 5 nap múlva, augusztus 24-én kiszállította a futár a SIM-kártyát, amelyet egy havi előfizetési díj előre befizetésével vehettem át. Bankkártyás fizetést kértem a rendeléskor, de a futár flegmán közölte, hogy ja, nála ugyan nem fogok bankkártyával fizetni, mert nem hozta magával a terminált. Mit tehettem volna?! Kicsengettem készpénzben. Ezután az orrom alá tolt egy sereg papírt, hgy írjam alá itt és itt meg itt és itt. Aláírtam, és a futár már ott se volt. Előtte ugyanis kioktatott, hogy neki 6 perce van egy címre, szóval elolvasni, vgy akár csak átfutni a papírokat esélyem sem volt. Utána láttam, hogy ezek a szerződések voltak! Gondoltam, jól kezdődik!
Számhordozással kértem a váltást, ez augusztus 27-én éjjel történt meg, azóta használom effektíve az új szolgáltatóm szolgáltatásait.
Erre ma kaptam egy értesítést, hogy új számlám érkezett, 483 Ft-ot kell befietnem 8 napon belül. De mire??? A csomag, amit választottam, reményeim szerint tartalmaz annyi lebeszélhető percet és adatorgalmat, hogy plusz költségem ne legyen. Erre 5 nap használat után már sikerült is túllépnem a keretet???
Megnézem számlát, látom, hogy ez az összeg azért keletkezett, mert a havi díjas tarifacsomag, mit ad Isten, mindig a hónap 25. napjától indul, és így nekem az augusztus 19. és 24. közötti időszara kell kifizetnem a szolgáltatóm nyújtotta fantasztikus lehetőséget. Csak azt nem értem, hogy SIM kártya nélkül mégis milyen szolgáltatást nyújtottak nekem???
Hívom az ügyfélszolgálatot, de nem én lehetek az egyetlen felháborodott ügyfél, sőt, mert már a számlázási ügyek menüpont géphangja elmagyarázza kedvesen, hogy a számla bizonyára magasabb a vártnál, és ennek oka, hogy a szerződés napjától indul a számlázás...
Nézem a szerződést: igen, az vissza van dátumozva augusztus 19-re, hiába csak 24-én írtam alá. Így a nagy semmire minden kedves ügyfélnek ki kell fizetnie arra az 5 napra a szolgáltatási díjat, ami a megrendelés és a SIM kártya kiszállítása között eltelik.
Mi ez, ha nem a lenyúlás magasfoka?!