Nemrégiben lettem facebookos. Sokáig ellenálltam a kísértésnek, valahogy nem éreztem feltétlenül fontosnak, hogy én ott bármit is bárkivel megosszak. Aztán csak rászántam magam.
Jópár olyan embert is megtaláltam/megkerestem, akiről már évtizedek óta semmit sem tudtam. Az egyik gyerekkori barátnőmet például, akiről kiderült, hogy az élete egyáltalán nem úgy alakult, ahogyan anno terveztük: se férj, se gyerek, se saját otthon... Egy másik tinédzserkori barátnőm meg munkanélküli. Egy volt osztálytársam depresszióban szenved, hosszú ideje munkanélküli, és semmilyen ellátást nem kap. Az egyik általános iskolai tanító nénimnek, aki a példaképem volt, a fia öngyilkos lett 21 éves korában...
És amikor ezeket olvastam, nyeltem nagyokat, hogy hát ehhez képest az én életem egész jól alakult, még akkor is, ha vannak benne hullámvölgyek meg bukkanók, és nem fenékig tejfel, mégis: alapvetően minden a helyére került. És ezért hálás vagyok, nagyon, és köszönöm annak, aki illetékes.
