Már hosszú ideje csodálója vagyok. Őt hallgatva mindig megnyugszom, megerősödöm, bölcsebb leszek. De valahogy még sohasem sikerült a közelébe kerülnöm, messziről csodáltam csak.
De vasárnap megtörtént a varázslat (szó szerint), és beszéltem vele legbensőbb titkaimról, megérintett, sőt, meg is ölelt. Én meg teljesen letaglózva, zsongó fejjel szinte elmenekültem. Jaj, olyan butácska vagyok! :) Főleg az ő közelében, az ő bölcsességével szembesülve érzem magam annak. Nem hiszem, hogy a férfias sármja miatt vagyok ennyire zavarban - mert bár vitathatatlanul nagyon jó pasi, kétség sem fér hozzá, hogy a nőkről ő teljesen másképp gondolkodik, mint egy átlagos földi halandó, és ahogy azt a nők szeretnék -, inkább attól veszek el a társaságában, hogy szembesülök vele, milyen piszlicsáré kis csatáim vannak önmagammal, milyen gyerekes módon élem, pocsékolom az életet, ahelyett, hogy a létezést a maga teljességében és egyszerűségében tudnám megélni. Igen, azt hiszem az egyszerűség a kulcsszó, ha róla van szó.
Úgyhogy most azon "dolgozom", hogy ha legközelebb találkozunk, ne csak álljak ott bénultan és sután, hanem a szemébe nézve, tiszta szívvel meg tudjam köszönni neki, amit értem tett.
Szinte hátborzongató érzés, hogy egy ilyen különleges, kivételes ember a segítőm.
Köszönöm, A.J. Christian!
