Pénteken este kaptam egy nagyon rossz hírt. Akkor át is futott az agyamon, hogy na ettől megint elő fog jönni a hasi pánikrohamom! Aztán annyi minden egyéb (rossz) is történt, hogy el is feledkeztem erről. Aztán szombaton kiborultam ugye - most már látom, ez is egy folyamat része volt. Mert aztán vasárnap összekapartam magam, és kedves voltam, vicces és jókedvű (miközben legbelül nyüszítettem a lelki terheim súlya alatt), és kirándultunk a családdal; de aztán este, már lefekvéshez készülődve belecsavart a hasamba az a jól ismert, gonosz fájdalom, és leesett a tantusz: pánikrohamom lesz hamarosan!
Kattogott az agyam, mit is tehetnék, és beugrott, hogy még maradt gyógyszerem! A májkárosodás miatt nem szedek gyógyszert jó ideje, el is felejtettem, hogy van még belőle. Gyorsan bekaptam egy szemet, ittam egy kis vizet, nyitottam ablakot, és így jobban lettem. Nyitott ablak mellett aludtam, és így átvészeltem az egész éjszakát komolyabb rosszullét nélkül. A gyógyszer segített abban is, hogy ha zaklatottam is, de aludtam. Egyszer ébredtem fel csak, éreztem is, hogy mozgolódik a hasam, de visszaaludtam. Ma is még érzem, hogy nem az igazi, de tudok dolgozni.
Örülök, hogy volt annyi eszem, hogy az utolsó pillanatban még bekaptam a gyógyszert. Legközelebb jó lenne az első pillanatban bekapni, és akkor talán még könnyebben megúsznám.
