Róma. Nem tudok elfogulatlanul beszélni erről a városról. 25 éves koromban volt egy olasz udvarlóm, egy kedves, komoly római fiú. Abban az évben háromszor is jártam nála, és ő tősgyökeres rómaiként megmutatta nekem az örök város legszebb és legérdekesebb arcait. Gyönyörű helyeken jártam, és tudtam, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy nem térképes-utikönyves turistaként láthatom ezeket, hanem egy római fiú kalauzol.
Aztán a kapcsolatunknak sajnos vége lett - talán nem is a fiúba voltam annyira szerelmes, hanem Rómába. :( Azóta sem jártam ott.
Vasárnap este viszont láttam egy Woody Allen filmet: Rómának szeretetettel. Összeszorult a szívem, amikor megláttam azokat a helyeket, ahol én is jártam 15 éve, és amikor az egyik szereplő megszólalt a sajátos római nyelvjárásban (a "cs" helyet "s" hangot ejtenek), hirtelen gombóc lett a torkomban. Valaha nagyon jól beszéltem olaszul, a kislányom születése előtt (8 hónapos terhesen) tettem le az olasz nyelvvizsgát, 96%-os eredménnyel. És most, az olasz szereplőket hallgatva, jöttek vissza az ismerős szavak: nipote, cellulare, sbrigati, prima colazione... Ha már elég nagy lesz a kislányom, biztosan elmegyek az egyik nyáron Olaszországba nyelvtanfolyamra pár hétre, hogy visszatornázzam magam a régi szintre. No meg hogy lássam Olaszországot, ezt a szívemnek oly' kedves országot.
