Ma nagyon kiborultam. Már több napja gyűlt bennem a feszültség. Csütörtök óta sorjában kapom rossz híreket, munkában, magánéletben egyaránt. De olyan eszement dolgokat...! Csak egy kis ízelítő: nagyfőnök nem túl burkoltan utasít, hogy írjam meg a szakdolgozatát (WTF?!). A kislányom tanítónője közli a szülői értekezleten, hogy jövőre valószínűleg bezár az iskola - ez egy speciális tantervű iskola, csak úgy nem lehet átmenni utána az állami rendszerbe, miért nem lehetett erről két hónapja szólni?! Mert akkor tuti nem oda íratom a gyerekemet! Aztán: a pedikűrösöm közli, hogy jövő héttől Bécs mellett fog dolgozni - több mint 7 éve járok hozzá, a közelben egyáltalán nincs másik pedikűrös. A főiskola csütörtökön küld egy e-mailt, hogy szombaton a 3 tárgyból csak egy lesz megtartva - de az az egy olyan tanárnál, aki katalógust tart, és a nap közepén, úgyhogy odavág az egész szombatnak... Majd amikor erről az egy nyomorult óráról hazaérek, akkor már vár az üzenet, hogy október 31-ig le kell adni a záróvizsgára a jelentkezést a főiskolán, papíralapon, és személyesen - csakhogy októberben már nem lesz több óránk, ma kellett volna leadni, ha tudtunk volna róla, így meg mehetek be külön ezért a főiskolára, csak tudnám mikor fogom tudni megoldani... És ilyen hasonló "remek" hírek jöttek, szépen sorban, végeláthatatlanul.
Teljes joggal érzem hát úgy, hogy én vonzom a szerencsétlenséget.
És akkor ma délután a UPC médiabox volt az utolsó csepp... A férjem elment otthonról egy előadásra, a kislányom TV-zni szeretett volna, nekem meg tanulnom kellett volna, így megengedtem neki. Csakhogy a bekapcsoláskor a médiabox küldi az üzenetet: Nincs jel, ellenőrizze a kábeleket, stb. Nem először fordul elő ez, és MINDIG akkor, amikor a férjem nincs otthon. Oké, minden újraindít: Nincs jel. Oké, akkor ellenőrizzük a kábeleket. Minden jónak tűnik, de: Nincs jel. Jó, akkor húzkodjunk ki mindent, és dugjunk be újra. Csakhogy az egyik kábel olyan rövidre van hagyva, hogy kihúzni még ki lehet, de újra bedugni... na, azt nem. Kiszedek egy polcot a TV-állványból, meg a videómagnót, hogy jobban hozzáférjek, de nem elég; kiszedek még egy polcot, meg kihajigálok vagy 40 videókazettát a TV-állványból, hogy jobban hozzáférjek, de hiába, meg se moccan... Már kezdek szentségelni, érzem, hogy borul el az agyam, így a gyereket inkább felküldöm a szobájába. Kicsit jobban hozzáférek a médiabox hátuljához, de hiába próbálom bedugdosni a kábeleket, nem megy... Használati utasítás előkeres. Aha, ehhez kb. 50 darab használati utasítást, számlát, jótállási jegyet kell kirántanom a szekrényből, és átnézni, hogy rohadna meg az összes... Megvan. De a médiabox kurvára nem úgy néz ki a valóságban, mint az ábrán. Ja, mert ez nem az a típus. Oké, akkor ez melyik a könyvecskében ábrázolt 3 közül...? Megvan. Első lépés: koax kábel. Hah, ez nem fog ki rajtam, tudom, melyik az! De inkább hoax kábelnek bizonyul, mert az ISTENNEK se megy bele, abba a nyílásba, amibe kellene. Nem és nem, és rángatom, és forgatom, és már anyázok, és folynak a könnyeim, és halálosan fáradt vagyok, és frusztrált, és elegem van.... Másfél órája szenvedek a médiabox-szal, amikor feladom, bőgve összepakolok mindent, és várom, hogy nyíljon meg alattam a föld...
De nem nyílik, és én csak bőgök, a szemfestékem fekete patakokat rajzol az arcomra, és eszembe jut, hogy ha a férjem itthon lenne..., és nyomban azonnal belémnyillal, hogy hát ez az, pont ez a baj, hogy ez az egész rohadt világ úgy van kitalálva, hogy csak a férfiak boldoguljanak el benne! A kislányom csak egy kis mesét szeretett volna nézni, de ehhez nem elég a TV meg a kábel meg a távirányító, kell még egy kütyü, még egy távirányító, még 4 kábel, és aztán ott áll az ember lánya, hogy na, vajon mi nem működik, és miért?!
Az egész életünk férfiak által kreált kütyükkel van teli, kezdve az autóktól, a laptopokon (+ router meg wifi, merazolyanjó) át az okostelefonokig... Tiszta idiótának érzem magam, mert fogalmam sincs, hogyan tudok zenét meg filmet letölteni a netről, applikációkról már nem is álmodom, nem tudom, hogyan lehet a GPS-t használni a telefonon, nem ismerem a számítógépes billentyűfunkciókat, a céges laptopomon megnyomtam valamit, azóta nem működik a backspace.... És a súgót, meg a különböző használati utasításokat, de még a KRESZ-t is, tuti férfiak írják, mert köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, férfiak által értelmezhető sémák tömkelege - nekem legalábbis semmit nem mondanak!
Nem csoda, hogy így a nők kvázi életképtelenek egyedül.
Már csak azért is, mert a női jellemzők - az érzelmek megélése, az empátia, a törődés, a gondoskodás, az anyai ösztön, az esztétikum - azok értéktelenek a piacon. Csak azok a tulajdonságok érnek valamit, amivel a férfiak bírnak: erő, absztrakt gondolkodás, logika. Mennyit keres egy programozó, egy informatikus, egy bankár vagy egy mérnök? És mennyit egy dada, egy tanár vagy egy ápoló?
Vegyük csak magamat! A harmadik diplomámért tanulok, másfél évtizedes munkatapasztalatom van. A fizetésem pontosan egyharmada az egydiplomás, szintén másfél évtizedes tapasztalattal rendelkező férjemének. Pedig ő sem vezető, és én sem, mindketten szakértők vagyunk a szakmánkban, és mindketten a versenyszférában dolgozunk. Csak hát az enyém egy nőies, az övé egy férfias szakma. És a férfias szakma többet ér a piacon. Miért? Többet kell érte tanulni? Nem. Többet kell benne dolgozni napi szinten? Nem. Több stresszel jár? Nem. Több felelősséggel jár? Nem. Akkor miért? Hát... mert csak.
Azért, mert a piacot is férfiak találják ki! Pontosan azért, hogy mi, nők függjünk tőlük. Mert ha nem függnénk tőlük, akkor nem szolgálnánk őket. Vagy legalábbis nem ingyen.
Az én férjem jó ember. Az ismerőseim hitetlenkedve hűháznak, amikor elmesélem, hogy a férjem szombatonként, amíg én iskolában vagyok, letörli a port a lakásban és felporszívóz. Azta! Az persze teljesen természetes és senkit nem érdekel, hogy én pénteken délután kisikálom a két fürdőt, és a konyhát, plusz megfőzök másnapra is. És egész héten enyém a rendrakás, a mosás, a vasalás, a bevásárlás, a reggeli- és vacsorakészítés is. Az is teljesen rendben van, hogy én pucolom a WC-ket, a zuhanyzó lefolyójából én szedem ki a hajcsomót, én vakarom ki a fekete penészt a mosogatógépből, én sikálom ki a tepsikből az odaégett zsírt, én mosom ki a kukát, ha belefolyik és belepossad valami, én cserélem le a macskaalmot, én suvickolom a hűtőt, ha belepenészedik az aljába valami gyümölcs, és általában véve: minden mocskosabb, alja házimunkát én végzek - pedig isten látja lelkemet, szívesen elcserélném ezeket a szar melókat a portörlésre és a porszívózásra! És mondom: senki nem hűházik, hogy milyen szupercsaj vagyok, hogy munka és tanulás mellett még ezt a rengeteg házimunkát is elvégzem. Totál természetes, mert... Mert miért is? Mert mindenki így csinálja? Mert ez egy férfiakra szabott világ?
Bizony. Ez van. Persze, lehet előhozakodni az emancipációval, meg a szavazati joggal, meg a munkához való joggal, de a marha nagy valóság az, hogy a férfiak most is ugyanúgy megteremtik a nők tőlük való függőségét, mint az elmúlt századokban. Tessék megnézni hol tartunk: gazdaságban, politikában, mindenütt férfiak vannak a felsővezetésben; ha nők vannak is, akkor ők egyrészt a szabályt erősítő kivételek, másrészt pont azért tudtak odakerülni, mert meghasonulva női mivoltukkal, felvették a kesztyűt és a férfiakéhoz hasonló módon viselkednek. Meg is lehet nézni, hol tart a világ: háborúk, erőszak, nyomor.
It's a man's world. Férfiakra van kitalálva ez a világ.
![restart[1].jpg](https://m.blog.hu/jo/jonasbriginaploja/image/restart%5B1%5D.jpg)
![Melanie-Griffith[1].jpg](https://m.blog.hu/jo/jonasbriginaploja/image/Melanie-Griffith%5B1%5D.jpg)