Jónás Brigi naplója

Bár angol szakon végeztem, és több, mint egy évtizedig angoltanításból, fordításból és tolmácsolásból kerestem a kenyerem, sosem jártam még angol anyanyelvű országban. Egyfajta védjegy is volt ez nekem: nem kell ahhoz heteket, hónapokat, ne adj' Isten éveket tölteni angol nyelvterületen, hogy valaki jól megtanuljon angolul! Nincsenek illúzióim, tudom, hogy van akcentusom: az intonációm jó, de néhány hang sosem lesz tökéletes. Viszont oda-vissza értem és nem csak használom az angol nyelvtant (köszönöm, Budai professzor úr!), jól el tudom magyarázni a nyelvi különbségeket, kiváló az angol helyesírásom is (még a központozás terén is, pedig abban sok angol anyenyelvű sincs otthon!), bitang gyorsan fordítok, tudok szinkrontolmácsolni is, és ugyanolyan sebességgel  olvasok angolul, mint magyarul. Pedig még nem jártam angol nyelvterületen.

Eddig.

Ugyanis szerdán és csütörtökön Leedsben jártam, munka-ügyben. Hát, szinte meghatódtam, amikor leszállt a repülőm angol földön. Néztem a csodaszép ikerházakat, a harsogóan zöld gyepet mindenütt, a furcsa útjelző táblákat, a jobbkormányos autókat - és kicsit úgy éreztem, itthon vagyok. A szállodába érve elfogódottan ejtettem ki a mondatokat, amelyeket pedig minden tanítványomnak megtanítok, amikor a hotel a téma... Kicsit izgultam is, hogy na, most fog összeomlani a világom, és 1. nem értik, amit mondok 2. nem értem, amit mondanak... De nem, értették, értettem, minden rendben volt. :) Persze voltak furcsaságok, pl. a boltban a pénztáros úgy köszönt, hogy "heyya", amire hirtelen nem tudtam, mi az adekvát válasz... És a nyugat-yorkshire-i dialektus is elég messze van a Queen's Englishtől. :) De összességében kiválóan elboldogultam az angoltudásommal, sőt, az egyik angol kolléganőm meg is dícsért, hogy szebben beszélek, mint a helyiek. :)

Elugrottam vásárolgatni is, betáraztam Cadbury csokiból és sütiből. Imádom a Cadbury-t! Este TV-t néztem, annyi csatorna volt, hogy mindbe bele sem tudtam nézni és MIND angol nyelvű volt! :)

Az időjárás se hazudtolta meg magát :), igazi hűvös, szeles, el-elborulós, el-eleredős angol idő volt. De nem bántam!

Ami pedig abszolút biztos jel volt, hogy "otthon" éreztem magam: hatalmasat szunyáltam a szállodában, 9 órát egyhuzamban, ami még itthon se sűrűn sikerül!

Nagyon jól éreztem magam, és nagyon hálás vagyok magamnak, amiért 20 éve úgy döntöttem, angol szakon tanulok tovább. Továbbra is azt mondom: életem legjobb döntése volt! :)

Hétfő reggel. Újabb hét nekem és a férjemnek a munkában, a kislányomnak az iskolában. Korán kelés, sietés és siettetés, idegeskedés és rosszkedv. És akkor észrevesszük,hogy L., kiskorú púderszínű cirmos kislánycicánk egy rozsdafarkút belez éppen a kertben... :( Hát jól kezdődött a hét, nem mondom. :(

Délután kocogni mentem a közeli kastélyparkba. A kocogás engem nagyon jól relaxál, kikapcsol. De most az agyvizem forrt föl tőle, ugyanis ahová csak néztem (szó szerint!) szemetet láttam: hátizsákokat(!), cipőtalpbetéteket, műanyag papucsot (!), miszlikre tépkedett, idegen nyelvű, "polis" logóval ellátott hivatalos iratokat(!) , teli tubus fogkrémet (!) és a dobozát, beazonosíthatatlan tartalmú múanyag szatyrokat, chips-es zacskókat, energiaitalos dobozokat, tejfölöspoharat, és még sorolhatnám hosszasan. Mellettük ott heverésztek, üldögéltek a bevándorlók, ja, azt nem lehet mondani, mert nem polkorr, szóval a menedékkérők. Akik elvileg kiskorúak, gyakorlatilag meg bagóztak ezerrel a parkban lévő dohányzási tilalom ellenére (vajon honnan van pénzük cigarettára? vajon hol kapnak cigarettát? vajon mivel bizonyítják, hogy elmúltak 18 évesek? ha elmúltak 18 évesek, miért a gyermekközpontban vannak?), és irtózatosan büdösek voltak (ebből tippelem, hogy aznap érkezhettek, eddig is voltak itt menekültek menedékkérők, de azok nem voltak büdösek). Annyira felhúztam magam, hogy a 6 km lekocogása után sétáltam még egy kört, lefényképeztem a feltűnőbb kupacokat, a menedékkérők elképedésére és szórakozására, ma pedig a központ igazgatójának elküldtem a képeket egy e-mail kíséretében.

És igen, baromira bacca a csőrömet, hogy a gyerekem (nem állami, nem agymosást végrehajtó, nem O.V. rajongó) iskolája nem maradhat a gyermekközpont területén még milliós nagyságrendű bérleti díj fejében sem, pedig lerobbant, hasznavehetetlen épületekből alakítottak ki egy csodás iskolát és mindent megtesznek, hogy egy szép környezetet alakítsanak ki - de még azt is megtiltották nekik, hogy játszóteret építsenek az egyébként parlagon heverő részen; bezzeg a menekülteket tárt karokkal várják, akkor is, ha teliszemetelik a parkot, ha dohányoznak ezerrel és ha egyik legfőbb szórakozásuk az arra járó nőknek beszólogatni. A kislányom a saját településén nem járhat majd iskolába - de az afgán suhancok igen. Magyarország, nekem pedig nem tranzitország vagy, mégsem szeretlek.

Az egészséges élet jegyében úgy gondoltam, ma készítek egy pazarr ebédet. Nos, 3/4 10-kor álltam neki, és 1 óra után ültünk le enni... Ismét megállapítottam, hogy az egészséges élethez sok-sok idő is kell. :(

Először is répatortát csináltunk a kislányommal. Már ügyes nagylány, tényleg segített, pl. a répákat ő pucolta meg, a tojásokat is ő verte fel a trumixgéppel. Nagyon finom lett a süti! Nem hiába mennyei répatorta a neve! :)

Utána nekiálltam az ebédnek. Semmi extrát nem terveztem, csak csirkés-zöldésges tortillát. Először a húst készítettem elő, aztán felvágtam a zöldségeket. Majd meggyúrtam a tortillák tésztáját. Amíg a tészta pihent, készítettem lime-os limonádét, amelyet bio bodzaszörppel édesítettem. Azután a répatorta tetejét vontam be fehércsokival. Ezután jött a tortilla-tészta kinyújtása korongokká - elég pepecs munka. Miután ezzel is készen voltam, kisütöttem a húst, majd a tortillalapokat is. Végül megtöltötttem, összehajtogattam a tortilla-tekercseket és tálaltam.

Majdnem 3 és fél órát pepecseltem, erre a kislányom megállapította, hogy a bolti tortilla-lap jobb, az enyém nem finom, és nem is ette meg :(, a répatortából pedig szintén nem kért, mert répa van benne. :( Na, ezért érdemes főzni?!

Mindenesetre én úgy belaktam, hogy délután 5-ig eszembe sem jutott a kaja... És jó volt arra gondolni, hogy amit én főztem-sütöttem, abban nem volt adalékanyag, tartósító, stabilizátor, aroma meg egyéb borzalmak.

Itt az ideje egy kis tavaszi megújulásnak, azaz egy újabb Steinberger-böjtnek! :) Négy hónapja csináltam utoljára, ejnye-bejnye, negyedévenként minimum rám férne.

Úgyhogy ma elindult az első nap (04. 20). Amúgy sincs sok kedvem enni, mert van egy afta a számban, fáj az egész szájpadlásom. :( Plusz van egy csomó pattanás a nyakamon, amely nálam mindig valami méregtelenítési gondot jelez, úgyhogy akárhányszor tükörbe nézek, megvan a motiváció. (Most olvastam utána: pajzsmirigy problémára utal, ha az állkapocs vonalán és  a nyakon vannak pattanások. Bingó! Jövő hétfőn megyek az endokrinológiára.)

A zöldbúzafűlé nekem továbbra is hányingerkeltő :(, gyorsan lehúzom, és utána leöblítem egy pohát ásványvízzel a borzalmat. Így legalább a folyadékbevitel is pipa. :) Ma még nagyon virgonc voltam, délután még kocogni is elmentem, simán végigkocogtam a 6 km-t, még ha picit lassabban is, mint egyébként. A kedvem is jó volt, este kezdtem érezni csak, hogy kissé fáj a fejem.

Ma ráakadtam a Antal Vali és a Bionom Online bolt weboldalára, este 11-ig azt böngészgettem.

2. nap (04.21.)

Éjjel jól aludtam volna, ha a macsekom fel nem ébresztett volna 2x. De nem haragudtam rá, beteg volt a picikém, ment a hasa és szerintem láza is volt, úgy voltam nyugodt én is, hogy mellettem feküdt. :) Szerencsére reggelre nem látszott, hogy baja lenne.

Ma vegyes zöldségkoktél van, ez sem a kedvencem a cékla miatt, amit önmagában képtelen lennék meginni, így csak mérsékelten fordul fel a gyomrom... De sokkal jobb ez a zöldséglé, mint a zöldbúzafűlé!

Reggel gyógytornáztam 20 percet, és még délelőtt mozogtam újabb 50 percet, mert az egyik sportcsatornán Fit HD-s alakformáló torna volt. Az elején még megmosolyogtam a bemelegítő aerobicos 10 percet, olyan retro-feeling volt, régen az egyetemi aerobik órákon csináltunk hasonlót (nem is ért semmit...). Na de utána kőkemény fenék-, comb-, és hasizomedzés jött, na akkor már nem mosolyogtam! Bizony nem bírtam végigcsinálni a sorozatokat, és egész meg is izzadtam. Szóval jó kis torna volt, rám fért!

Utána viszont rámtört a mardosó éhség, és nagyon szenvedtem, kótyagosnak éreztem a fejem is tőle, még a hajmosás is koncentrációt igényelt... Aztán az "ebédem" után jobban lettem szerencsére. Megfogadtam, hogy ezt az 5 napot a lehető legjókedvűbben csinálom végig, nem a szenvedésekre koncentrálok, hanem arra, hogy milyen jó lesz utána! Tudom, hogy pénteken már pehelykönnyűnek fogom érezni magam, egy ruhamérettel karcsúbb leszek, és bár fizikailag biztosan gyengének fogom érezni magamat, mentálisan annál erősebbnek!

Amúgy is megvan még az aftám, nem élvezném az evést, még ha ehetnék is bármit. És a bőröm borzalmas, a pattanások nagyon-nagyon pirosak. Remélem, péntekre ez is rendeződik.

Továbbra is sokat iszom, ami jó, mert általában nem szoktam inni sem, ha nem eszem, és a Steinberger kúrák alatt 3-4 liter folyadékot még meg kellene inni a levek mellé. Nekem talán a 3 l megvan.

A Bionom Online boltból rendeltem néhány terméket, szeretném a mérgekkel teli kozmetikumaimat fokozatosan leváltani. Remélem, a férjem is egyetért majd velem, és akkor az egész család átáll ilyen termékekre. Ehhez persze az arcbőrömet is helyre kell hozni, amelyhez a szervezetemet kell egyensúlyba hozni (pajzsmirigy probléma lehet a háttérben), hogy ne legyen szükségem annyi dekorkozmetikumra se! Azt hiszem ennek kiváló első lépése egy kis méregtelenítés. És már most töröm a fejem, hogyan tudnám megreformálni az étkezésünket is úgy, hogy minél természetesebb és egészségesebb legyen. Általában az időhiány miatt hajlamos vagyok félkész, mélyhűtött ételeket venni, hiába tudom, hogy nem kellene! De egyszerűen nincs időm egy pizzával pepecselni fél délelőttöt, vagy este hagyományos módon kakaót főzni, vagy heti rendszerességgel kekszet sütni, hogy legyen nasi a kislányomnak. Jó lenne, jó lenne, de nem fér bele! :( És ez valahol nagyon szomorú! :(

Szép lassan eljutok odáig, hogy felmondok a munkahelyemen, és az egész napomat azzal töltöm, hogy magamat rendbehozzam, meggyógyítsam, illetve a családnak biztosítsam a "hátországot" (= tiszta lakás, tiszta ruha, finom étel). Csak akkor bajos lesz megvenni a 3-4000 forintos bio tusfürdőket, krémeket... :(

Ja, este még a piros betűs ünnepek is beköszöntöttek, hát, nem tudtam, mi hiányzik...! :)

 3. nap (04.22.)

Elég nyugtalanul aludtam, de főleg megint a macsekoknak köszönhetően, de sokszor alszom rosszul, hozzászoktam...

A pattanások az arcomon és a nyakamon az egyik egész jól visszahúzódtak, gyógyulnak; de a nyakamon még van 4 pattanás, ami lángol - így ma garbónyakú pulcsiban mentem dolgozni.

Sűrű napom volt, reggel fél 8-kor indultam el itthonról, és este 3/4 7-re értem haza. Viszonylag jól bírtam a böjtöt, csak sajnos az ivásra nem jutott mindig időm (az irodában sajnos sokszor így van: belefeledkezem a feladatokba, a konyha messze van az íróasztalomtól, és csak ritkán szánom rá magam, hogy elmenjek odáig). Délután 4-kor volt csak egy mélypontom, amikor egy külsős rendezvényen leültem a pogácsák, hókiflik és csokis tekercsek közé, és megcsapott a mennyei illat... És hirtelen a kávé is elkezdett hiányozni, pedig csak néhány hónapja kezdtem el kávét inni, nem is minden nap, és ha igen, akkor is csak napi 1-et. Máris függő lennék? Itt az ideje akkor ebből is visszavenni...

Ami viszont nagyon kellemetlen, hogy délutánra lett egy savas-maró íz a számban, amely az esti fogmosáskor még fokozódott is. Különösen az aftás részen zavaró. Este vettem friss kenyeret, így szerdán már nagyon száraz volt a vasárnapi kenyér...

Ma vettem a DM-ben natúrkozmetikum rúzst és szájceruzát, hogy legalább ne nyalogassak mérgeket... A gyerek bőre is nagyon csúnya, úgyhogy pénteken veszek bio / natúr szappant és testápolót is.

Ma gerincjógázni akartam este, kikészítettem a ruhámat is hozzá, de nem jutott rá időm. :( A férjem külföldön van, így enyém volt az esti rutin a gyerekkel. Szegény gyereket sürgettem folyamatosan, de még így is úgy elhúzta az időt, hogy fél 9 után pár perccel tudtam csak kijönni a szobájából. Akkor pedig már nem vágytam másra, csak egy hosszú zuhanyozásra, egy gyógyteára és alvásra! De majd holnap bepótolom a mozgást, el akarok menni kocogni, mert kell a fény és a friss levegő is. És a gyerekkel töltött minőségi időt is be kell pótolnom, mert ma csak elkészítettem neki a vacsoráját, a holnapi tízóraiját, segítettem neki a zuhanyzásban-törölközésben-krémezésben, olvastam neki egy mesét - és ennyi! :(   Szegény szeretett volna társasjátékozni is, de egyszerűen nem jutott idő rá (erre se). :(

4. nap (04.23.)

Éjjel egész tűrhetően aludtam, csak kétszer kellett felkelnem, és csak egyszer a macskeszok jóvoltából. :) Pattanások gyógyulóban, már csak azok vöröslenek, amelyeket kinyomogattam. (Tanulság: nyakon lévő pattanást ne nyomogassunk!)

Reggel én vittem iskolába a kislányomat, így 20 perc sétával indult a nap. Szerencsére ma itthonról dolgozhattam. Fél 9-kor leültem dolgozni, és... úristen! Whá! 3-ig kb. percnyi megállás nélkül nyomtam. Annyi, de annyi dolgom volt, és nem is tudtam mindent elvégezni, amit kellett volna. Nemhogy ebédet készíteni, de megenni se lett volna időm. Még szerencse, hogy ilyen gondom nem volt ugye...

A sárgarépalé eléggé nem bejövi, de ez van. De legalább a kenyér nem száraz. :) Délutánra a savas-maró íz visszatért a számba. :( Az aftám is megvan még. :(

Munka után elmentem kocogni. Pazarr volt az idő, napsütéses, meleg. Csak 4,5 km-t kocogtam, gondoltam, így a 4. napon tán nem kéne megdögleni.

Egész nap nagyon éhes voltam. Általában ez a kúra legnehezebb napja, most is. De tudom, mi a cél, így nem lankad a lelkesedésem. Már 3/4-én túl vagyok, kibírok még egy napot. De azért komoly erőfeszítést igényeltek a délutáni háztartási teendők.

5. nap (04.25.)

Hát elég pocsékul aludtam (kivételesen nem a macskák miatt...): fél 4-kor felébredtem és nem bírtam visszaaludni. :( Bár ez szerintem a munkahelyi stressznek is köszönhető.

A pattanások begyógyultak, az aftámat még érzem kicsit. Máris 2 kg-mal vagyok kevesebb. :)

A délelőttöm gyorsan elment, sok dolgom volt a munkahelyemen. Délután azonban rámtört az éhség és az enerváltság. Front is van. Szóval nehéz kicsit... A mozgásra nem bírtam rábeszélni magamat :(, épp' elég volt a háztartási teendőket ellátni.

Az azonban jó, hogy nem fantáziálok kajákról, és nem kívánok semmilyen ételt különösebben. Eddig akárhányszor csináltam meg ezt a kúrát, a 2. nap délutánjától kezdve majd' megvesztem valami sütiért, és a 4. naptól már csak az éltetett, hogy a kúra után milyen jókat fogok enni. Most szerencsére semmi ilyen nincsen; s nagyon is mértékkel szeretném majd élvezni az ételeket ezután is, hogy nyárra bikini-formába hozzam magam.

A kúra után

Yippie, megcsináltam! :) Ráadásul úgy, hogy végig igyekeztem pozitív maradni és nem szenvedésnek megélni az egészet.

2,3 kg-ot fogytam. :) A hasam szép lapos lett.  A pattanásaim begyógyultak. Míg szerdán az arcomat vastagon lealapozva, a nyakamat garbóban takargatva  mentem munkába, addig ma elég volt csak korrektorral eltüntetni a pattanásnyomokat, felkenni egy fényvédőkréemt és kész! Hihetetlen, mennyit javult a bőröm 3 nap alatt!

Szóval ismét megállapítom: megérte. Nem volt könnyű, de megérte. Büszke vagyok rá, hogy meg tudtam tenni magamért.

Itt találtam: boszorkanykonyh.blogspot.hu

Az elmúlt napokban két olyan történettel is találkoztam, amely elgondolkodtatott arról, hogy milyen szerencsés is vagyok, és mennyi minden van, amiért hálás lehetek - és egyúttal arról is, hogy mennyire értelmetlen is a fogyasztói társadalom, és vajon melyek azok a dolgok, materiális értelemben véve, amelyekre tényleg szükségem van.

Az első történet Louis Zamperini élete. Louis Zamperini az Egyesült Államokba bevándorolt olasz szülők gyermeke volt, már gyerekkorában igazi csirkefogó, ellopott mindent, amit ért. Rajtakapni sosem tudták, egyrészt mert szemfüles volt, másrészt meg irtó gyors. Ma talán hiperaktívként "diagnosztizálnák". Szerencséjére volt egy bátyja, aki meggyőzte, hogy felesleges energiáit vezesse le sportban. Zamperini atléta lett, futó, nem is akármilyen: tizenévesen korosztálya legjobbja; 19 évesen kijutott a berlini Olimpiára (naná, hogy onnan is lopott: egy horogkeresztes zászlót...), és korához és tapasztalatlanságához képest nagyon jó eredménnyel lett a 8. 5000 méteren. Megfogadta: a következő Olimpián nyerni fog.

Aztán jött a II. világháború... Zamperinit besorozták, a légierőhöz került. Hajmeresztő bevetéseken vett részt, amelyeket szerencsésen, szinte sértetlenül átvészelt. Azonban egy eltűnt gép utáni keresőakció során, részben sorozatos katonai hibák miatt, lezuhant a gépe. A 12 fős legénységből 3 ember élte túl a szerencsétlenséget, köztük Zamperini - csak az egyik ujja sérült meg, amikor megpróbálta kiszabadítani magát a roncsból. A felfújható mentőcsónakban hánykolódtak a Csendes-óceán kellős közepén, gyakorlatilag víz és élelem nélkül. A keresésükre küldött repülőgép nem vette észre őket, hiába jeleztek. Folyamatosan támadták őket a cápák, melyek közül nem egyet puszta kézzel kellett visszavernük. Puszta kézzel fogott madarakon és halakon éltek, az esővizet gyűjtögették iváshoz. Borzalmasan lefogytak, legyengültek. Az egyik társuk meg is halt. Miután ellenséges vizekre sodródtak, egy japán gép támadta meg őket, több sorozatot rájuk lőtt, de csodával határos módon egyetlen golyó sem találta el őket - "csak" a mentőcsónakot lőtte szitává, nem győzték utána javítgatni. Végül összesen 47 napot és kb. 2000 mérföldet hánykolódtak, mire partot értek: ellenséges partot. Hadifoglyok lettek, és szinte azonnal japán hadifogoly-táborba kerültek. Ezek a táborok leginkább a nácik koncentrációs táboraihoz voltak hasonlóak. A rabokat éheztették, ütötték-verték, megalázták; kényszermunkát végeztettek velük; orvosi ellátást nem kaptak; a végső utasítás pedig az volt, hogy a háború vége előtt minden foglyot ki kell végezni, és a nyomokat eltüntetni. Zamperinire különösen nehéz sors várt, olimpiai múltja miatt az egyik szadista táborvezető külön üldözte. Zamperini több tábort is megjárt, az egyik hely szörnyűbb volt mint, a másik. Ahogy közeledett a háború vége, és szorult a hurok a japánok körül, úgy lett egyre rosszabb a helyzet a táborokban is.

Zamperini és a többi hadifogoly, aki megélte a háború végét, megmenekült. Több hónapos lábadozás után hazatérhetett. Nem sokkal később megnősült. Újra edzeni kezdett, de a kényszermunka alatt szerzett súlyos lábsérülése kiújult, és ezt az álmát fel kellett adnia. A poszt-traumás stressz elöl az italba menekült, végül a vallásban talált megnyugvásra. 2014-ben, 97 évesen halt meg.

A másik történet a Pitcairn-szigetekről szól. Ez a 3 lakatlan és egy lakott szigetből álló csoport az Egyesült Királyság tengerentúli fennhatósága alá tartozik. Félúton fekszik Dél-Amerika és Új-Zéland között. Első telepesei a Bounty fellázadt matrózai és néhány tahiti volt. Pitcairnnek jelenleg 53 állandó lakosa van. Ők főleg turizmusból (luxuscirkálók megállóhelye a sziget), mezőgazdaságból és bélyegkiadásból (?)  élnek.  A sziget méze állítólag a brit királynő kedvence. A szigeten van egy bolt, amely hetente 3 napot van nyitva; van általános iskolája, ahol évente váltják egymást a tanárok, többnyire új-zélandiak; van egy állandó orvosa (szintén éves szerződéssel Új-Zélandról, vagy Ausztráliából); van egy gyógyszertár. Komolyabb betegség vagy sérülés esetén irány a legközelebbi kórház: Tahitin... (Emiatt speciális egészségbiztosítás szükséges a vízum mellé.) A közlekedés nem egyszerű: légi úton nem, csak hajóval közelíthető meg a sziget. Új-Zéland 5300 kilométerre van, egy hét az út... 3 havonta (!) van hajó, az hozza-viszi az árukat is. De kiépített kikötő nincsen; ha viharos az idő, a hajóról nem lehetséges a partraszállás.

A közösség bevándorlási programmal próbál lakosokat a szigetre vonzani: a földet ingyen adják.  Azonban eladó ház nincs a szigeten. Lehet építkezni, vannak mesteremberek, de az építőanyagot Új-Zélandról kell hajóval szállítani (3 havonta jön egy, ld. fentebb...), így egy kb. 160 nm-es ház építésének költsége kb. 150, 000 új-zélandi dollár (kb. 33 millió forint).

A sziget attraktivitását nagyban rombolja, hogy 2004-ben kiderült: a sziget férfilakosságának egynegyede, az akkori polgármester, a fia és két unokatestvére, érintett egy több évtizedre visszanyúló pedofil-botrányban...

Fogyókúrás blogokat lvasgattam a minap a neten és találtam egy 25perces videót: Shaun T Focus T25 Speed 1.0 Alpha.  Felbuzdulva azon, hogy mennyivel jobban élvezem azt, amikor valamilyen új tornát próbálok ki (ld. jóga-videók), ma ez volt a mozgás a 20 perces gyógytornám mellé.

Hát.. huh! Nagyon intenzív volt, legalább annyira, mintha 25 percet kocogtam volna. Márpedig 25 perc alatt nekem simán megvan a 4 km. Izzadtam, ziháltam rendesen, az utolsó 8 perc már igazi kínszenvedés volt... :) De nagyon élveztem! Tetszett, hogy itt nem csak teszem az egyik lábam a másik után, hanem ugrálni kell, boxolni, négyütemű fekvőtámaszozni, rúgni. Abszolút a komfortzónámon kívül esett a legtöbb gyakorlat, márcsak a sebesség miatt is. Az is nagyon tetszett, hogy egy-egy intenzív gyakorlat után mindig volt nyújtás, sőt, a videó után 2,5 perc levezetés következett. Szuper kis edzés volt, és csak 27,5 percet kellett rászánnom a napomból. Elvileg 260 kalóriát égettem el vele, ami nem kevés 25 perc alatt!

Hosszú betegeskedés után végre visszanyertem a régi erőmet és állóképességemet, és ma újra 36 perc alatt sikerült lefutnom a 6 km-t. Yippie! Remélem, hamarosan az idő is megjavul, és elkezdhetek újra kinn is futkározni.

Pedig voltak kétségeim, mert tegnap este nagyon elkezdett fájni a hasam, puffadtam, szelesedtem. Fél 11-kor lefeküdtem aludni, de éjfélkor hascsikarásra ébredtem, fel kellett kelnem és majdnem fél órát szenvedtem a WC-n. :( De szerencsére utána már jobb volt, visszafeküdtem aludni és úgy aludtam, mint akit fejbevágtak reggel 8-ig (!). Nem tudom, mi volt ez, mert ugyanazt ettem, mint a többiek és csak én lettem beteg. :(

Még ma napközben is éreztem, hogy érzékeny a hasam, ezért nem tudtam, hogyan fogom bírni a fizikai megterhelést. De szerencsére nagyon jól ment a futás.

A sonkafőzés is olyan volt nekem eddig, mint anno a húslevesfőzés: valami konyhai misztérium, amelybe engem nem avattak be... Csak azt láttam mindig, hogy anyám nagy felhajtást csap a húsvéti sonkafőzés körül, úgyhogy én nem is próbálkoztam vele. Anyósom úgyis minden évben húsvétkor küld pár szelet kemény, sós, rágós sonkát, úgyhogy ez volt a húsvéti sonka fíling. Eddig.

Most vett a férjem egy kisebb darab főtt, füstölt sonkát. Erre a sógorom felvilágosított, hogy az csak előfőzött, azt még meg kell főzni. Na, ezen nem múlik. Kerestem receptet az interneten, és megfőztem életem első húsvéti sonkáját.

Legelőször is be kellett áztatni hideg vízbe a sonkát, jó hosszú időre, akár egész éjszaka is lehetett volna, ha időben olvasom el a receptet... Így 4 óra lett belőle. Utána leöntöttem az állott vizet róla, és friss hideg vízben elkezdtem főzni. Egy teatojásba tettem pár szem egész fekete borsot és köménymagot, ezt beletettem a vízbe. Került bele még fél fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma és 2 babérlevél. Csak fél kilós volt a sonka, így csak fél óráig főztem. Utána hagytam a lében kihűlni. (Újabb 4 óra...)

Nos, azt hiszem, jól sikerült ez is. Tényleg olyan puha volt a sonka, mint a vaj. Nekem egy picit sótlan volt, de a férjem nem hiányolta belőle a sót sem. Úgyhogy ismét megveregetem a vállam. :)

Nem tudom, ki hogy van vele, de én imádom a szép férfihangokat. A szép férfiakért nem vagyok oda, de a szép férfi beszédhangokért nagyon! Van néhány színész, akinek a hangjába bele tudnék szerelmesedni! :)

Az egyik ilyen Széles Tamás. Ó basszus, még ha a MÁV menetrendet olvasná fel, akkor is elalélnék a gyönyörtől. :) Egyszerűen ilyen gyönyörű, szexi férfi beszédhangot még sohasem hallottam! Ha a párja lennék, előjátéknak elég lenne, ha felolvasná a vízállás-jelentést... vagy bármit! :)

A másik kedvencem Kossuth Gábor. Teljesen más karakter, de őt is szívesen hallgatnám egész nap. :) Olyan kedves, vidám hangja van, jókedvem lesz tőle. Meghallom, és már mosolygok is.

És végül a legeslegnagyobb kedvencem mostanában: Kisfalusi Lehel. A végtelenségig tudnám hallgatni a hangját, annyira gyönyörű! És nem csak a hangja, hanem a kiejtése is, ahogyan a hangokat formálja. Teljesen méltatlan módon még csak nem is említik meg a nevét a szinkronmunkáiban :(, pedig egyedülállóan csodás a hangja.

Ma újabb mérföldkőhöz értem a konyhaművészetemben: fonott kalácsot sütöttem. A férjeméknél szokás, hogy húsvétkor kalácsot esznek, inenn jött a késztetés. Egy magazinban pedig találtam egy túrós-joghurtos fonott kalács receptet, amely megtetszett, innen jött az ötlet.

Csakhogy én még sosem sütöttem fonott kalácsot, sőt kelt tésztát se nagyon, akkor is kenyérsütőgépben. Most viszont nem akartam a gépet használni, kézzel dagasztani meg sajnos nem tanultam meg édesanyámtól, úgyhogy köztes megoldásként a kézi mixer dagasztókarjára szavaztam.

Összeállítottam a tésztát, ügyelve rá, hogy minden szobahőmérsékletű legyen. A dagasztókarokkal viszonylag könnyen lehetett dolgozni, gyorsabban összeállt a tészta, mint számítottam.

És innentől fogva jött a várakozás... A tésztának két órát kelni kellett. Közben a kislányommal sütöttünk másik féle sütit, úgyhogy jó meleg lett, szépen megkelt a tészta. Három részre szedtem, a kislányom segítségével megfontam. Egy kis tészta a tál szélére ragadt, abból a kislányom csinált egy mini-kalácsot, nagyon ügyes volt! :)

Aztán vártam újabb 45 percet.... Közben előmelegítettem a sütőt 200 fokra. A kislányommal kifújtunk egy tojást és megkentem a kalács tetejét. Aztán végre sütőbe került az óriási tészta-koszorú, és sült...35 percet. Így végül 4 órával a sütés kezdete után készen lett az első fonottkalácsom!

Külalakra lehetne szebb is (óriási mennyiség lett fél kg lisztből, és szebb lett volna, ha megpróbálkozom az ötös fonással - na majd legközelebb, addig begyakorolom), de azért elég gusztusos lett, és a lényeg: nagyon finom! Kb. ugyanaz a fíling, mint amikor házi készítésű gyümölcsjoghurtot készítettem: mi a szart eddig ettem én kalácsként?! Nincsen semmilyen mellékíze, nem érezni rajta aromát, állagra is puhább, érezni, hogy van benne "anyag".  Megérte várni rá ennyit! :)

Igazából nem nagy munka, úgyhogy ezentúl biztosan többször lesz itthon házi készítésű kalács, mint eddig.

Büszke vagyok magamra! :)

"Az értelmes munka életörömöt teremt. Ellentétben a stresszel, amit éppen az idéz elő, ha valaki nem folytat a maga számára jelentőséggel bíró tevékenységet."

George Klein, magyar származású svéd rákkutató, esszéíró

Kiütött egy vírusos fertőzés. Harmadik napja szenvedek vele. Ez az én formám: naná, hogy márciusban, hétágas napsütésben, 12-14 fokban vagyok beteg, ahelyett, hogy kinn kocognék... :(

  Kedden napközben még nem volt semmi bajom, munka után még fodrászhoz is mentem. De amikor hazaértem, kezdtem rosszul érezni magam: fájt a fejem, fázós lettem, sajogtak az ízületeim. De azt hittem, csak a meteorológia által beígért hidegfrontot érzem. Mondjuk gyanúsan köhögtem is egész nap, ezért egy ittam egy Neocitránt lefekvés előtt. Hát, a hidegfront nem ért ide szerencsére, de hajnalban arra ébredtem, hogy lángol a bőröm, és jártányi erőm is alig-alig van. Megmértem a lázam: 38,1. Ez nem olyan magas - másnál, én viszont szinte sosem vagyok lázas, ötévente talán egyszer, úgyhogy engem totál kiütött. Szerdán csak pihentem egész nap, este a férjem elvitt az orvoshoz.

  Másnap már határozottan jobban éreztem magam, örültem is, hogy na, ennyi volt a neheze! Azért ebéd után még lefeküdtem aludni, de nem esett jól... És mivel már kezdett az agyamra menni a kosz, elkezdtem takarítani.

  Van nekünk egy bejárónőnk, a férjem ragaszkodott hozzá, hogy legyen. Ugyanis én egyedül nem tudom (a derekam miatt) és nem is szeretném (mert nem fair) vállalni az összes háztartási munkát, férj pedig nem hajlandó heti 2-3 órát besegíteni a portörlésbe és a porszívózásba (sem), inkább szerzett egy bejárónőt. Hát, nem álmaim netovábbja. :( Egyrészt drága (a háromdiplomás órabérem 68%-át szemrebbenés nélkül elkérte, sőt, próbált felfelé alkudozni!), másrészt felületes. A portörlést, a porszívózást elég szépen megcsinálja, de pl. nem mos fel (hiába mondtuk, hogy kellene); nem sikálja ki a zuhanytácát, csak áttörli egyszer egy mikroszálas kendővel, az Istennek nem bírom rávenni, hogy fogjon meg egy szivacsot is - így naná, hogy vízköves marad; nem tisztítja le a kuka tetejét; semmit nem mozdít el a padlóról, és így értelemszerűen alatta nem is takarít - itt nem a bútorokra gondolok, hanem pl. plüssjátéktároló kosár a gyerekszobában; nem porszívóz fel a tárolóhelységben, és még ilyen apró bosszúságok. És öt órát eltölt itt, ennyi idő alatt szerintem ezeket is meg lehetne csinálni, van benne gyakorlatom - de nem, sajnos ezek a dolgok hétről-hétre kimaradnak és bosszantanak. Ja, és szinte sosem szól, ha valamilyen tisztítószer elfogy a keze között, csak a következő alkalommal sajnálkozva bejelenti, hogy ezt meg amazt nem tudta megcsinálni, mert nem volt itthon hozzá tisztítószer.

  Most, hogy megbetegedtem, le is mondtam a hétre a takarítónénit, és magam vettem kézbe az ügyeket... Hát, volt mit. Azzal kezdtem, hogy kidobtam az összes törlókendőt, amiket a takarítónénink használ - immáron három hónapja, ugyanis az első alkalom óta ugyanazzal  a három kendővel töröl lelkesen. Legfőbb ideje volt lecserélni őket. Tegnap a porcicákkal vívtam  gigászi harcot - négy vedlő macskával szinte reménytelennek tűnt a küzdelem. Mindent kiporszívóztam, felmostam. A kislányom szobájában rendet tettem, port töröltem. (Azaz legelőször is kiganéztam, mint egy istállót, mert a kislányom számomra teljesen érthetetlen módon tud mocskot gyártani. Jól le is szidtam emiatt.) Kisikáltam a kukát. Lecseréltem a macskaalmokat. Meglocsoltam a szobanövényeket. Kisuvickoltam a csurgatót (az sem takinéni kedvence). Kisikáltam a penészt a mosogatógépből. Több, mint 3 órát dolgoztam, és ez még csak a tennivalók fele volt!

  Kicsit túl sok is volt ez, túlerőltettem magam, mára megint rosszabbul lettem. :( Úgy keltem, mint akin átment az úthenger. Lázam már nincs, de nagyon folyik az orrom, és köhögök. És még hasmenésem is van. :( Az ételek ízét egyáltalán nem érzem, így étvágyam sincs sok - na ebből lehet látni, hogy súlyos a helyzet, NEKEM mindig, minden körülmények között van étvágyam.... :)

  De ma is folytattam a takarítási hadműveleteket, mert volt mit... Port töröltem mindenhol, és rendbetettem a földszinti, frekventáltabb és emiatt koszosabb fürdőszobát. Takinénivel ellentétben nem sajnáltam se a penészgátlót, se a vízkőoldót, és lelkesen forgattam a szivacsot, sőt, a nehezen elérhető helyeken még egy erre a célra rendszeresített fogkefét is bevetettem. Csillogott-ragyogott a fürdőszoba a végére - sajnos takinéni takarítása után ez nem mondható el...

  Mivel kedden gyógytornáztam utoljára, nagyon fájt már a hátam. Így a mai adag takarítás végeztével rászántam magam 20 perc gyógytornára. Nagy erőfeszítést igényelt, ki is fáradtam bele, de muszáj volt már a hátammal foglalkoznom.

  Holnap is gyógytornával szeretném kezdeni a napot. Utána kénytelen leszek ismét takarítással folytatni: hátra van a fenti fürdőszoba és egy brutális állapotban lévő konyha... Vasárnap pedig át kell húznom az ágyneműket, és vasalnom is kell egy nagy halmot. Hétfőn pedig dolgozhatom újra, hurrá.

  Na, ilyen az, ha egy háziasszony beteg. :(

  Extra bónuszként, a kislányom is beteg, neki tüszős mandulagyulladása van, úgyhogy róla is gondoskodom, reggelit-tízórait-ebédet-vacsorát készítek neki, mérem a lázát, diktálom belé a gyógyszereket - szerencsére ő már sokkal jobban van, mint én, ma már szemtelenkedett is egy sort...

  És a négy macskánk mellé ideszokott egy ötödik is, úgyhogy fertőtlenítek ezerrel, mert ki tudja, ki fia-borja szegény... Csak kajálni engedjük be, meg egy kis dajkálásra, állandóra nem vállaltam, mert nincs ivartalanítva. Meg egyébként is, ez a négy macska is bőven sok, egy ötödik már tényleg túllépne egy tűréshatárt. Pedig a férjem és a kislányom agitál, hogy fogadjuk be, de tartom magam. Így is alig találunk cica-szittert, ha nagy ritkán elutazunk valahová, öt macskát már szerintem nem vállalna senki. (De ha mégis, szóljon, a háromdiplomás órabérem felét megkapja, ha naponta 2x1 órában gondoskodik a cicáinkról, amíg mi nyaralunk.)

Az első jógás hetemben 3x jógáztam. (Már nem volt hiába az előfizetés!) Először egy 60 perces gerincjógát csináltam. Másodszorra egy 30 perces csípőnyitó gyakorlatsort - na, ez a szánalmas kategória nálam, iszonyatosan kötöttek a csípőim születésem óta. De nem baj, csinálni fogom ezt a gyakorlatsort szorgalmasan, és akkor biztosan fellazulnak kicsit a megrövidült izmaim. A harmadik alkalommal pedig egy emésztésjavító gerincjóga gyakorlatsort csináltam, talán ez tetszett leginkább. És arra külön büszke vagyok, hogy ez utóbbira vasárnap este 8-kor szántam rá magam, nem volt kifogás, hogy késő van, elfáradtam.

Emellett 1x kocogtam 6 km-t a héten (jó lett volna még legalább 1x kocogni, de lusta voltam, és az időjárás sem kedvezett a kinti futáshoz...), és 5x megcsináltam a 20 perces gyógytornámat. Összességében nem rossz, de lehetne jobb is...

Pár éve pályát módosítottam, és a második diplomámnak megfelelő munkakört vállaltam el. Hiba volt. :( Sajnos be kell ismernem: sokkal jobban szeretem az első hivatásomat. Bár jobban megfizetik a jelenlegi munkámat, nem tudom szívvel-lélekkel, szenvedéllyel csinálni. Sőt, ha egészen őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, nem is igazán látom értelmét ennek a munkának. Én azt szeretem, ha a munkámnak eredménye, gyümölcse van, ha látom, hogy mások többek, jobbak lesznek általa. A jelenlegi munkámban pedig többször jártam már úgy, hogy dolgoztam ezerrel valamin, és amikor már majdnem elkészültem volna a feladattal, lefújták, hogy ja, mégsem kell, dolgozz inkább máson. Ha pedig valami jól sikerült, és látszatja is volt, a felettesem learatta a babérokat és a kutya se tudta meg, hogy bizony én dolgoztam vele. Nagyon demotiváló így dolgozni, tényleg csak pénzkeresetnek érzem, és nem alkotó, kreatív, elégedettséggel eltöltő hivatásomnak.

Úgyhogy erősen gondolkodom már azon egy ideje, hogy visszatérek az eredeti hivatásomhoz. Ez persze egyáltalán nem lesz egyszerű, pl. kapásból ugrik a mostani biztos munkahelyem, és a szépnek mondható fizetésem, állhatok ki a munkaerőpiacra, és próbálhatom eladni magamat, versenyezve két fiatalabb generációval. Ráadásul az a fajta munka, amely engem érdekel, nem is annyira keresett mostanában. Nagyon felhígult a munkaerőpiac, sok a "kontár" ebben a szakmában (is), a jó helyekre kihalásos alapon lehet bekerülni. Szóval nem egyszerű a váltás, éppen ezért vacilálok ennyit. :( De egyre gyakrabban érzem úgy, hogy ha maradok a jelenlegi munkakörömben, abba rövidesen belezakkanok agyilag!

Mostanában egyetlen olyan napom sincs, amikor energikusan, kedvvel állnék neki a munkanapomnak. Azt vettem észre, hogy egyre többet "lógok" is: többet trécselek a kolléganőkkel, kollégákkal, hosszabbra nyúlik az ebédszünet, mint eddig, kiugrok az irodából elintézni rövid bevásárlásokat, stb. Ez egyáltalán nem volt jellemző rám! Úgy toltam végig a munkaidőmet, hogy sokszor még egy pohár vizet meginni sem álltam fel! Szerettem, amit csináltam, még akkor is szívesen dolgoztam, ha aránytalanul sok feladat jutott egy napra. Most meg még a lazább napokon sem érzem jól magam munka közben. Elég egyértelmű, hogy ideje váltani, változtatni, még ha ez most nagyon fájdalmasnak is ígérkezik....:(

Imádom Ausztráliát már gyerekkorom óta. Első pillantásra beleszerettem a koalákba ugyanis. És azóta is töretlen a lelkesedés Ausztrália iránt. Ha újrakezdhetném az életem, de legalábbis a tanulmányaimat, zoológusnak tanulnék és az erszényesekre specializálódnék, és megpróbálnék ösztöndíjjal kijutni Ausztráliába.

Sajnos ez a lehetőség már bezárult előttem, de továbbra is érdekel minden, ami Ausztráliával kapcsolatos. Így például amikor hajbalzsamot vettem, ezt választottam :) :

Elgondolkodtam a minap, hogy milyen mozgásformákat csinálnék, ha az ideális életemet élném. Arra jutottam, hogy kocognék, mert kocogni nagyon szeretek; úsznék, mert biztosan nagyon jólesne a derekamnak, ha a víz felhajtóereje miatt nem nehezedne rá súly, és a hátam-törzsem izmainak is jó edzés lenne – kár, hogy nem tudok úszni :(; és jógáznék, mert az talán nem annyira megterhelő a gerincnek, és biztosan jó módja lenne a kötött izmaim kilazításának, és lassan, fokozatosan tudnám növelni a nemlétező hajlékonyságomat.

Ma futós napom lett volna, de valahogy nem volt kedvem hozzá; a kétféle alakformáló tornát is nagyon unom már; viszont punnyadni sem volt kedvem. Úgyhogy szétnéztem kicsit az interneten, hogy milyen gerincjóga videók vannak. Rátaláltam egy magyar nyelvű oldalra is, ahol nagyon tetszetős videók vannak kezdőknek is, és a havi előfizetés sem volt vészes, úgyhogy gondoltam, kipróbálom, és be is fizettem egy hónapra, és meg is csináltam egy 60 perces kezdő gerincjóga edzést. 

Azt nem mondom, hogy kalóriahegyeket égettem el, de nagyon jól esett! Több gyakorlat ismerős volt a gyógytornából, és voltak újak is, és éreztem, hogy ezek közül van, ami nagyon hatásos a derekamra. És a végén az 5 perc relaxációra is nagy szükségem volt, magamtól biztos nem szántam volna rá 5 percet, hogy kikapcsoljak, folyton kattog az agyam valamin. Úgyhogy rendszeresen jógázni fogok ezentúl.

Nem ez volt az első alkalom, hogy jógáztam. Kb. 12 évvel ezelőtt szinte minden nap rászántam fél órát, hogy a "Yoga Zone" c. műsor edzéseit megcsináljam. Ha épp nem értem rá, videóra vettem, és később megcsináltam. Nem tudom, hogy ennek köszönhetően-e, de sokkal hajlékonyabb voltam. A terhességem alatt minden másnap terhesjógáztam, az is nagyon jó volt. Aztán megszületett a kislányom, és valahogy minden átrendeződött az életemben, ennek következtében valahogy a jóga is kimaradt.

Most viszont visszatérek hozzá, és remélem, annyira megszeretem, hogy már nem is hagyom abba.

Egy kis esti update: Megtaláltam a Yoga Zone videókat a youtube-on! Yippie! :)

Olyan ürességet érzek magamban egy ideje. Mintha egy üres edény lennék. Ha tele lenne ez az edény, lenne célja, értelme. De így, üresen, haszontalan.

Nehéz leírni ezt az érzést pontosan. Kb. olyan, mintha az életem minden "projektje", úgy mint munka, család, hobbi, stb. vakvágányon futna. Nem érzem magamnak valónak a munkámat, nem érzem magamhoz közel a családomat, a barátaimat szinte mind elvesztettem, a szabadidőmet olyan dolgokra pocsékolom, amelyek nem töltenek fel. Értelmetlenül eltöltött napok sorozatának érzem az életem.

Depresszió? Lehet. Életközepi válság? Simán. Burnout? Belefér.

Megoldás? Na az nincs. Csak a zsigeri reakció, hogy az ürességet megtöltsem, és egyek, egyek, habzsoljak, amíg szinte már rosszul vagyok. :(

Hú, de fárasztó volt ez a mai nap! 6 órás munkaidőm mellett ugyanis

• kimostam 3 adag ruhát, közben meg törölgettem a vizet a padlóról, mert elromlott a mosógép, ereszti a vizet szivattyúzáskor, a mosógépszerelő sem tudta megjavítani (de azért elkért 7500 ft-ot egy fél órás vizitért!), az új mosógép még nem érkezett meg, mosni meg muszáj...
• főztem ebédet 2 napra
• mosogattam egy csomót
• bepakoltam a mosogatógépbe, aztán kipakoltam a mosogatógépből
• vasaltam egy adagot (közben néztem az "Őrült napok egy ausztrál vadasparkban"-t ("The Wild Life of Tim Faulkner") az Animal Planeten, úgyhogy ez volt a szórakozás is egyben...)
• kocogtam 6 km-t (10km/h-val), és gyalogoltam 1 km-t (legalább ennyi időt magamra fordítottam).

És persze délután még el kellett mennem a kislányomért is az iskolába, este vacsorát készítettem neki, és az esti műsor (fürdés, meseolvasás, lefektetés) is az enyém volt, mert a férjem a Super Bowl ismétlését nézte/nézi... (1 órányi játékidőért 3 órát ül a TV előtt... Ha már ismétlés, miért nem vágják össze???)

The Wild Life of Tim Faulkner

Tegnap leszedtük a karácsonyi díszeket a lakásból. És ettől lehangolt lettem kicsit. Olyan jó volt a téli szünet, és szerettem, hogy a lakásban itt is, ott is emlékeztetett rá valami. Úgy terveztem, hogy a karácsonyfát is meghagyom január végéig, de sajnos nagyon hullott a tűlevele, és a macskáink is meggyepálták, így még Vízkereszt előtt ki kellett dobnunk. :( De legalább a többi dísz maradt, és visszahozta azt a december végi, laza és derűs hangulatot.

Most viszont csupasz a lakás, és hiába tettem fel lila pettyes terítőt az asztalra, vadvirágos tányéralátétekkel, elérhetetlenül messzinel tűnik a tavasz! A január hamar elment, záróvizsgával, diplomavédéssel, luxus wellness-hétvégével. Most kezdődött csak el február, és március közepe, a tavasz kezdete még nagyon messze van; az időjárás is lehangoló, havaseső esik éppen - vigasztalhatatlan vagyok. :(

A tegnapi volt az első szabad hétvégém, amióta újra tanulásra adtam a fejem (a szüneteket leszámítva)  – és igazából semmi értelmeset nem csináltam. :( Mert ebben a vacak időben mit lehet csinálni, ráadásul egy nyafogós hétévessel...? Maradt a házimunka, az ebéd utáni szundikálás, és a tévézés, internetezés... :( Kirándulni lett volna kedvem, de ebben az időben, ilyen terepviszonyok mellett ez kizárt volt. :( A gyereknek is rossz a kedve, még társasjátékozni sem akart. Valamit ki kell találni tavaszig, különben totál besavanyodunk! :(

Mondjuk a jövő hétvégére megvan a program: tündérjelmezt készítünk farsangra a kislányomnak. Gyűjtöm az ötleteket a netről, remélem, sikerül valami szépet összehoznunk!

Na jó, legyen valami pozitív is a végére: hosszabbodnak a nappalok, már 5-ig világos van. Legalább nem koromsötétben érünk haza az iskolából a kislányommal. Ez is valami...

Ma megszereztem a harmadik diplomámat is: most már van (lesz) papírom is arról, hogy szakfordító vagyok! Mindenre ötöst kaptam, a záróvizsgám mindkét részére, a szakdolgozatomra mindkét bírálótól és a diplomavédésemre is.

Amúgy maga az okatatás nem volt egy nagy szám, de a végén a számonkérést nagyon komolyan vették: sokat kellett vesződni a diplomamunkával, a záróvizsgán is hullottak kifelé az emberek, és a védésen is részletekbe menően kérdezgettek. Úgyhogy nagyon büszke vagyok magamra, hogy ilyen jól sikerült minden!

Most munkám is van, dolgozom egy fordításon, amelyet a férjem szerzett nekem. Saját tőke rendezésének lehetőségei, nagyon fincsi! :) De legalább fordíthatok, és ez az a munka, amit én nagyon élvezek!!! Közben filmzenéket hallgatok a halványzöld falú, kék asztalos dolgozószobácskámban, és olyan, mintha valahol Párizsban üldögélnék egy manzárdszobában... :)

Most már tényleg nem tanulok semmit iskolai keretek között, maximum franciául szeretnék még megtanulni.

 Image credit: birdsandshoes.com

Yess!!! Ennyi idő alatt futottam le KINT a 6 km-t! Mert oké, hogy volt már 37' alatt is, no de az futógépen volt, ahol a sebességet beállítom, és cső, kis fejszámolással meg tudom mondani, hány percig kell bírnom 10km/h-val. Kint viszont én diktálom az iramot.

Soha még nem futottam le kevesebb idő alatt kint a 6 km-t, azt kell tehát mondanom, hogy életem legjobb formájában vagyok. :) Ráadásul nem is döglöttem úgy ki, nem éreztem azt, hogy jaj, mindjárt meghalok. Valszeg már félmaratonra gyúrnék, ha nem lenne Scheuermannom. :(

Tegnap  a futógépen végig 10 km/h-val lezúztam a 6 km-t, így 36 perc alatt megvoltam vele. Annyira nem is volt megerőltető, csak leizzadtam, mint a ló... Egy terminátor vagyok! :)  

Na, nem a súlyom, és nem is az életkorom :), hanem a 6 km-es kocogásom ideje: 36'57". Yippie.